A jóga arra született, hogy gyengéden kezelésbe vegye a testet és a lelket - ismertető a jógáról
2012.01.12. - 01:30 | Lakatos Reni
„Amikor elkezdtem jógázni, először azt vettem észre, hogy már nem fáj annyit a hátam, mint korábban, ugyanis régebben viszonylag sokat ültem, és ennek sok kedvezőtlen hatása volt. Aztán egyre inkább vártam, hogy jöjjön a következő óra, mert nemcsak a hátam igényelte a mozgás eme fajtáját, hanem minden egyes izmomnak, illetve az elmémnek is szüksége volt erre a fajta kikapcsolódásra, ellazulásra, amit a jóga nyújt. Minden egyes jóga után, főleg a meditációkat követően úgy éreztem, mintha a hátam mögött hagytam volna a napi gondjaimat, mintha kiléptem volna a napi mókuskerékből, és végre egy kicsit fellélegeztem, legördültek a vállamról a súlyok." Czéhmester Eszter, dinamikus- és gyerekjóga oktató ismertetője a jógáról.
A jógáról általánosságban
„Jógázás során nem csak arra fókuszálunk, hogy az izmokat megdolgoztassuk, illetve megnyújtsuk azokat, hanem igyekszünk a test-szellem-lélek harmóniáját megalkotni, összehozni, tehát a gyakorlás során mindig odafigyelünk a légzésünkre és a gondolatainkra. Azzal, hogy figyelem a mozgásomat és az izomműködésemet, sokkal hatékonyabb tud lenni ez a fajta mozgásforma, mintha ész nélkül csinálnánk több száz felülést, ami lehet, hogy még a hátunknak sem tesz jót.
Akit érdekel ez a téma, annak B.K.S. Iyengar Jóga fája című könyvét ajánlom. Ez a mű nagyon jól leírja a jóga spirituális hátterét, az elméleteket, és közérthetően fogalmaz, pici fejezetekbe foglalva a mondanivalóját."
A jóga főbb változatai
„Az egyik változata a Hatha jóga, ebben is az alap ászanák szerepelnek, de egy kicsit szétdarabolják az órát, nem annyira kapcsolódnak össze a testhelyzetek. Ezen kívül beszélhetünk az Iyengar jógáról, vagy az Ashtanga jógáról. Ezek is mind ugyanazokra a gyakorlatokra épülnek, ugyanazokat a mozgáselemeket használják fel, csak esetleg az órák felépítésében lehet különbség. Valamelyik típus használ segédeszközöket, különböző téglákat, de a dinamikus jógán csak a testünket használjuk fel, mindenki a saját testsúlyával dolgozik, éppen ezért a sérülés veszélye is minimális, sőt, mondhatnám, hogy nulla."
A dinamikus jóga
„A dinamikus jóga a Hatha jóga ászanáira épít, tehát ugyanazokat a gyakorlatokat használjuk fel, csak a statikus pózok itt nem egymás után, daraboltan követik egymást, hanem mint egy gyöngysor, úgy kell elképzelni az órát. Tehát minden egyes ászanát, minden egyes testhelyzetet összefűzünk, egybe kapcsolódik az előtte, illetve az utána lévővel. Ez azért jó, mert folyamatos mozgásban van a testünk, és így az anyagcserénk is egy picit gyorsabban pörög, magasabb a testhőmérséklet, ami a zsírégetéshez hasznos, és elég rendesen meg lehet izzadni a gyakorlatok során. Tehát aki úgy gondolja, hogy a jóga óra azt jelenti, hogy ülünk és meditálunk egy órán keresztül, az nagyon téved, mert minden jóga óra után lehet érezni az izmokat, lehet érezni azt, hogy dolgoztam, és a gyakorlatok közben is megtapasztaljuk, hogy egy-egy izzadságcsepp legördül a homlokunkról."
A jóga hatásai
„Amikor elkezdtem jógázni, először azt vettem észre, hogy már nem fáj annyit a hátam, mint korábban, ugyanis régebben viszonylag sokat ültem, és ennek sok kedvezőtlen hatása volt. Aztán egyre inkább vártam, hogy jöjjön a következő óra, mert nemcsak a hátam igényelte a mozgás eme fajtáját, hanem minden egyes izmomnak, illetve az elmémnek is szüksége volt erre a fajta kikapcsolódásra, ellazulásra, amit a jóga nyújt. Minden egyes jóga után, főleg a meditációkat követően úgy éreztem, mintha a hátam mögött hagytam volna a napi gondjaimat, mintha kiléptem volna a napi mókuskerékből, és végre egy kicsit fellélegeztem, legördültek a vállamról a súlyok. Aztán persze aki kitartóan gyakorol, az megtapasztalhatja akár 2-3 hónap után, hogy feszesebbek az izmai, eltűnnek a zsírpárnák, tehát amellett, hogy a mentális folyamatok beindulnak, természetesen az izmaink is elkezdenek szépen formálódni."
Gyerekjóga
„Először furcsán gondoltam a gyerekjóga oktatásra, de gondolom minden ember így van vele, hiszen nem tudják elképzelni, hogy a kisgyerekek hogyan tudják lekövetni ezeket a pózokat, és hogyan bírnak nyugaton maradni. Hát nem is maradnak nyugton, a gyerekjóga titka az, hogy a drámajátékot használjuk fel, ami az óvodapedagógiában nagyon kedvelt módszer. Minden jóga testhelyzetnek, amit a felnőtt jógában használunk, megvan a növény-, illetve az állatneve, és ezeket eljátszva építjük fel a jógaórát. Tehát nem azt mondom a gyerekeknek, hogy most lefelé néző kutyapóz jön, hanem eljátsszuk azt, ahogy például a kutyák pisilnek, vagy hogyan repül a pillangó, és ezt rettenetesen tudják élvezni a kicsik. Természetesen nem tartjuk ki olyan sokáig a pózokat, mint a felnőtt jógánál, tehát sokkal pörgősebb ez az óra. Ez a foglalkozás csak 45 perces, de szerintem én jobban elfáradok, mint a felnőtt jóga után. A gyerekeknél is be lehet vezetni a meditációt, természetesen csak lépésről lépésre, ha a csoport úgy igényli. A gyerekjógát 3 éves kortól ajánlják, 3-6 éves korig van az ovi jóga, és 6 éves kortól pedig a suli jóga.
Szombathelyen még csak ismerkednek a jógával az emberek, tehát a jógával szembeni előítélet még a környékünkön nem került leépítésre. Egyébként Pesten nagyon népszerűek a jógafoglalkozások, de én azt gondolom, hogy 2-3 éven belül itt is elterjed, és ha megismerik a szülők, rájönnek arra, hogy én itt nem a gyerekek agyát mosom különböző keleti filozófiákkal, hanem jót, pozitívat adok nekik. Egyébként, akik járnak, és járatják a gyerekeiket az óráimra, azok megtapasztalják a pozitívumokat, tehát visszajárnak a vendégek most már hónapok, sőt évek óta. Azt vettem észre, hogy akik kipróbálják ezt a mozgásformát, azoknak általában 80%-a itt is marad, és lelkesen folytatja a gyakorlást."
A dinamikus jóga óra felépítése
„Úgy építem fel az órákat, hogy az elején van egy bemelegítés, amikor bemelegítő gyakorlatokkal az egész teste átmozgatjuk, ezzel csökkentjük az esélyét, hogy bármilyen sérülés bekövetkezzen az óra során. Utána napüdvözlettel folytatjuk a foglalkozást, ami egy olyan gyakorlatsor, aminek az a célja, hogy az energiáinkat megmozgassa, tehát bemelegítse és felpörgesse az anyagcserénket, és amikor már az izmaink is bemelegedtek, akkor következnek a gyakorlatok. Először az álló testhelyzeteket gyakoroljuk, majd pedig talajon dolgozva folytatjuk tovább. Ezeknek a gyakorlatoknak az a lényege, hogy nem csinálunk meg milliószor egyfajta mozdulatot, például hasizom erősítést, csak hatot, nyolcat, maximum tízet, de azt nagyon odafigyelve, nagyon lassan, kiiktatva mindenféle lendületet, csak arra az egy izomra koncentrálva, amit használunk. Minden gyakorlat után történik egy rövid nyújtás, illetve az óra végén megnyújtjuk minden izmunkat, ami azért fontos, hogy az erősítéstől megrövidült izmokat szépen megnyújtsuk és szép formát érjenek el. Az óra zárásaként következik a meditáció. Nagyon kellemes, lágy zene színesíti az órákat, a meditáció is zenére történik. Mindig ugyanazt a zenét használjuk, mert úgy gondolom, hogy ez megkönnyíti azt, hogy ebbe az ellazult állapotba jussanak a vendégek."
Meditáció
„Az agyunkat is edzeni kell, hogy menjen a meditáció, mint ahogyan edzenünk kell a testünket, hogy végig tudjunk csinálni egy edzést. Először talán nehéznek tűnik az, hogy kikapcsoljuk az agyunkat, és tényleg csak egy dologra koncentráljunk, de óráról órára egyre könnyebb lesz. A mindennapi életben nagy használt tudjuk venni e tudásunknak, hiszen ha nagyon kell koncentrálnunk valamire, akkor a többi zavaró tényezőt ki tudjuk kapcsolni, vagy esetleg ha otthon nem tudunk a napi gondoktól elszakadni, akkor ezt a technikát alkalmazva meg tudjuk nyugtatni egy kicsit az idegrendszerünket."
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás