Függöny fel! Az alámerülés a művészetben első felvonását a budapesti TAT Galéria gyűjteményéből prezentált kiállítás vezette fel. A Weöres Sándor Színház aulájában elhelyezett képeket a publikum egyik pillanatról a másikra tette a magáévá, igaz, nem volt nehéz beléjük szeretni. Sérült korok, Kint és bent, Pasolini és Modigliani találkozása - már a címek is magukért beszéltek, a képek pedig még azokon is túl. Oroszy Csaba és Bretus Imre megnyitó monológjától pedig ismeretlen műkedvelőkből ismerős műértőkké válhatott a közönség - legalábbis egy rövid időre biztosan.

Művészettörténeti definíciók és a kibogozhatatlan szuperlatívuszok helyett egyszerű, mégis egész képet kaphatott az érdeklődő a TAT Galéria működéséről. A TAT nem csupán egy kortárs képzőművészeti galéria, hanem egy szellemi innovációs műhely is, ahol sok esemény, egyebek között kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, költészeti, tudománytörténeti előadások és beszélgetések zajlanak. Részt vesznek a háttérmunkákban, segítségükkel feldolgozásra kerülnek a hagyatéki anyagok, kutatások is. A Galériához mindezek mellett mintegy 200 alkotóművész, köztük 12 szorosan is kötődik, akik a kortárs képzőművészeti hitvallás éllovasainak számítanak. Nem szokványos helyről van szó, és Bretus Imre kurátor elmondása szerint nem is törekszenek arra, hogy átlagosak legyenek. Nem kívánnak beállni abba a sorba, amit a szakmai kánon kínál. A TAT így egy kellően ingoványos terület, ahol mernek kísérletezni még egy olyan korban is, ahol a legkevesebb pénz a művészetre és a kultúrára jut. „Egy kulturális eseményt létrehozni egyfajta partizánharc"- vélte Bretus.

A szusszanásnyi szünet után a második etap már a Miért szép? kérdés megválaszolásával folytatódott. A Weöres Sándor Színház második ilyen rendezvénye akár egy lámpa a sötétségbe, úgy gyűjtötte egybe a szombathelyi kultúrharcosokat, és invitálta őket egy közel kétórás közös kiszakadásra a valóságból. Mérei Tamás a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Oroszy Csaba festőművész, Jordán Tamás direktor és a meghívott vendégük, Bretus Imre a TAT Galéria kurátora közvetítésében a zene, a képzőművészet és az irodalom varázsvilágába tehetett kitérőt a közönség.

A mikrofont első körben Oroszy Csaba és Bretus Imre ragadta magához, akik egy rendkívüli élettörténettel „megáldott" művésznőt mutattak be a nagyérdeműnek. Kemény Judit festő, grafikus, szobrász a XX. század egyik legkiemelkedőbb művésze volt, aki többek közt Aba-Novák Vilmostól tanulta a szakma csínját-bínját. Az ezerarcú hősnőnek a vezetékneve ellenére is kemény élete volt, ő a hétköznapjaiban élte meg a század eseményeit. Bretus Imre, aki monográfiában gyűjtötte össze Judit életét, alapos képet vázolt a művésznőről, kezdve a tanulmányaitól egészen az emberi kapcsolataiig. Judit egész életén át tartó, szinte folyamatos rajzolásával beépítette stílusába a korabeli formaművészetet, a szecessziót és az Art Decót. A tudatos képzésének része az is, hogy megkeresett olyan embereket, akik segíthették az ő tevékenységét. „Őt soha sem a szép vagy csúnya izgatta, hanem már gyerekkora óta egyfajta lelki katalógusokat készített. 8-10-12 évesen olyan mélységben látta egy figurák belső kohézióját, amit nagyon sok képzőművész egy életen át sem vesz észre" - tette hozzá Bretus Imre.

Kuriózumnak számítanak a zeneszobrai, amik ha megvalósulhattak volna, akkor valószínűleg zenei hangszerek lennének. A repülő, lebegő alkotásai elsősorban szabadságról szólnak. Ő azt gondolta, hogy el fog jönni egy olyan idő, amikor a szobrok már talapzat nélkül lebegnek a térben, az anyag elveszíti súlyát. „Egy létezésünk, egy sorsunk, egy művészi tehetésünk van. Judit ezt ki tudta teljesíteni."- mondta Bretus Imre.

Egy rövid videóbejátszás után Mérei Tamással együtt merült a közönség a komolyzene tengerébe. Az igazgató elmondásában a klasszikus zene születésekor nem volt külön szórakoztató és komolyzene, hanem a komolyzene volt a szórakozás az emberek számára, és ezekre a dallamokra is jól tudták magukat érezni. Mivel az ember genetikai állománya ugyanolyan most is, kvázi napjainkban is képesnek kell lennünk arra, hogy jól érezzük magunkat mondjuk egy Mozart szimfóniára. Mivelhogy többen váltanak jegyet egy könnyűzenei összeállításra, mint komolyzeneire, ennek jegyében Mérei Tamás Verdi és Pavarotti után Whitney Houstonon keresztül közelítette meg a témát. Bebizonyította, hogy a komolyzenei részletek, aláfestések jól mutatnak egy könnyűzenei szerzeményben is. A megdöbbenést igazán az hozta, mikor Whitney Hosuton I Believe In Me And You című számában egy Sosztakovics-mű melléktémája köszönt vissza. Sőt Brahms G-dúr hegedűszonátájának első tétele szintén az énekesnő I'm Every Woman című nótájának alapjául szolgált. A terv célt ért, a hallgatóság falta a melódiákat.

A mesterhármas utolsó tagja, Jordán Tamás elfogult Radnóti-rajongóként Radnóti-verseket csempészett az estébe. Kolumbuszként szelte az irodalom viharos vizeit, aki épp a Tizenkét dühös ember előadásáról sietetett a beszélgetésre. Kifejtette, hogy szerinte öt lépésen megy keresztül a költő a versalkotás procedúrájában. Első állomásként erős hatás éri, katarzisa van, aztán másodikként a versírás végrehajtásában vesz részt. Harmadik állomásként valaki elolvassa a szerzeményt, negyedikként az olvasó eldönti, hogy megtanulja-e és kóstolgatja, hogyan lehet ezt a legjobban tolmácsolni. Ötödik állomásként pedig - ha sikerült jól előadni -, akkor a közönség hatásait szemrevételezi. A Razglednicák részlete után - „s felhőt iszik a vízre hajolva a fodros birkanyáj" - pedig Jordán Tamással együtt borzongott a közönség a vers megszületési körülményinek felidézésével. Valahol a katarzis, a tisztelet és a sajnálat édeskeserű egyvelegében találta meg a nézősereg Radnótit: talán csak egy estére, talán röviden, de az biztos, hogy egészen.