Az ünnep időpontja jó sokáig ingadozott, a karácsonytáji többi emléknappal együtt. Ennek oka azonban egyszerűen az, hogy maga ez ünnepkör középpontja régebben a Vízkereszt volt. Erről csak a IV. század vége felé hárult át a Jézus embertestben való első megjelenésének, tehát már a születésének ünneplése az ifjabb Karácsonyra.

Az Aprószentek napja már az evangélium tanúsága szerint is szorosabb kapcsolatban állott a Vízkereszttel, legalább annyiban, amennyiben ez a napkeleti bölcsek hódolatának az emléknapja. Hisz Máté imént idézett helye, a Heródes öldökléséről szóló versek, egyenesen a mágusok jöttéből és abból a körülményből folynak, hogy ezek Heródestől tudakolják a zsidók újszülött királyát, kinek csillaga őket Júdeába vezérelte. A Karácsonnyal való szorosabb kapcsolat már csak azért sem lehet régibb az V. századnál, sőt talán ennél is fiatalabb, mert az Aprószentek napját megelőző két ünnep kijelölése is a Karácsony dátumának végleges megállapításától függött. Ez pedig, jóllehet már 554-ből említi egy római ünnepjegyzék, legalább a nyugati egyházat illetőleg, általánossá csak Justinianus császár egy törvénye erejével emelkedett.

Ugyanez időtájban válhatott el a Vízkereszttel való kapcsolatból és csatlakozhatott negyedik napul (dec. 28.) az Aprószentek ünnepe is a Karácsony mellé.

Nálunk az Alföld déli vidékein, különösen Szeged környékén; de mindenütt is szokásban van e napon az ún. odericsolás. Igaz, hogy e (neve vallomása szerint) szláv eredetű szokást a felnőttek is gyakorolják. Szőregen pl. és Tápén a férfiak verik végig az asszonyokat és leányokat mindaddig, amíg e kérdésre: „Hányan vannak az aprószentök?" azt nem felelik: „Száznegyvennégyezren". Ezért diót és mogyorót kapnak ajándékba, másutt meg pálinkát, bort, sőt pénzt is. A dió és a mogyoró ez idő tájt hagyományos. Valamint nálunk, kivált Karácsony és Szilveszter éjszakáján, úgy a rómaiaknál a Saturnáliákon is dívott a dióra való játszás.

Az odericsolás célját egy másik ilyen alkalommal mondani szokott versike árulja el, amelyből kitűnik, hogy egészségosztás a vesszőzéssel járó szándék! Erre vall a hazánk egyéb vidékeiről gyűjtött többi adat is, így némely helyütt, kivált a himlő, rüh és egyéb kiütések ellen tartják e vesszőzést jónak. Bács megyében a kisebb gyermekeket verik el hajlékony nyírfavesszővel az egészségosztó nagyobb fiúk. Eközben verseket mondanak, melyek valamely régebben e napon előadott Heródes-játék töredékei lehetnek. Ilyenek játszása pl. az erdélyi szászoknál (Nagysiken) 1750-ig évenként szokásban volt. Másutt a fenti kérdésre, hogy hányan vannak az aprószentek? azt szokás felelni: 365-en.

Karintiában mind a németeknél, mind a szlovén lakosságnál a gyermekek fenyőgallyal járnak házról házra. Míg a felnőtteket a gallyal megcsapkodják, versikét mondanak, mely fordításomban így hangzik:

"Fenyőgallyam vígan suhog, Egészséget osztogatok, Soká éljen Egészségben, Engem pedig szeressen!"

Ezért aztán ajándékot kapnak, mely többnyire aszalt gyümölcsből, dióból, almából és helyenként pénzből is áll.

Jellemző és a szokás pogány kori eredetét még jobban megvilágítja az, hogy némely helyütt e napon a gazda a gyümölcsfáit is végig veri, azon hitben, hogy erre bőven teremnék.

Aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés, melyet neveznek aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is. A vessző lehet termőág, hajló fűzfavessző vagy korbács. A vesszőzés résztvevői a fiúgyermekek, legények vagy pásztorok. Megkorbácsolják a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. A szomszédba „mustármagért" küldött fiúgyereket a háziak veregetik meg. Koronkán a mit sem sejtő kisfiút mustármagért küldték. Mikor ezt elmondta, a háziasszony egy vesszővel „megsuprálta": „Aprószentek Dávid, Dávid éljen a fiad sokáig!" Ezután megjutalmazták a gyereket dióval, mogyoróval, esetleg egy kis pénzzel (Makkai E.-Nagy 1939: 108). Szegeden a gyerekeket ugyancsak mustármagért küldték a szomszédba, ahol elővették a nyírfavesszőt s megkérdezték, hányan vannak az aprószentek. Addig vesszőzték, míg meg nem mondta, hogy száznegyvennégyezren. Ha nem tudta megmondani, akkor a háziak mondták el helyette. Úgy tartották, hogy akit megvesszőznek, az nem lesz keléses. Aprószentek napján a beregi Tiszaháton elmentek a gyerekek a jó ismerősökhöz mustármagot kérni:

"Mustármagot jöttem kérni, Tessék engem jól elverni."

A háziak vesszővel megsupálják a gyerekeket, hogy a rossz szellemek ne tudjanak rájuk hatni.

A borsodi palócoknál, például Mercsén 3-4 gyerek ment házról házra a következő mondókával:

"Dicsértessék a Jézus Krisztus Ajtó mögött állok, Mustármagot várok, Ha nem annak, úgy elmegyek, Törjön be a kemencéjek."

A gazda közben vág egy darab ágat vagy vesszőt a gyümölcsfáról, s azzal veri meg a gyerekeket abban a hitben, hogy akkor a gyümölcsfa is jobban fog teremni. A gyerekek diót, tojást, pénzt kaptak.

A Dunántúlon, például Sé községben engedélykérés után fűzfavesszővel ütögették a háziakat, miközben mondogatták:

"Friss, egészséges legyen, Ha kert alu küldnek, uccáru menj! Ha uccáru küldnek, kert alu menj, Friss egészséges legyen az újesztendőben Ha borér küldik vizér menjen, Ha vízér küldik borér menjen, Friss egészséges legyen az újesztendőben!"