Nézőcsúcsos históriás összművészet - Gyorsértékelés a Savaria Karneválról

Képgaléria megtekintése2016.09.02. - 00:50 | vaskarika.hu

Nézőcsúcsos históriás összművészet - Gyorsértékelés a Savaria Karneválról

A tavalyi kiemelkedő látogatottságot is meghaladta az idei Karneválé - ez volt az egyik legfontosabb üzenete a csütörtöki témaparkos értékelésnek, melyen az eltelt rövid idő alatt meglepően sok szám és mutató elhangzott. De ami ennél is fontosabb: elégedettség és dicséret is, melyből a sajtónak is jutott bőséggel. Még egy Fényévezredes - utalva a székesegyház fényfestésére - gyufásdobozt is kaptunk a sajtótájékoztató végén, hogy emlékeztessen: teljesen nem aludt ki még a láng!

HIRDETÉS

Grünwald Stefánia, a Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: pontos látogatói számot egyelőre nem tudnak mondani, hiszen a karneváli programok többségét térítésmentesen, regisztráció nélkül lehetett megtekinteni, de szerinte a tavalyi, ugyancsak kiemelkedő létszámot meghaladta az idei.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármester a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a karnevál ma már Európa egyik legjelentősebb históriás rendezvénye. 

Beváltak az új programok és helyszínek

A belváros különböző helyszínein úton-útfélen és hét épített színpadon zajlottak a programok. Több tízezres közönséget vonzott az Anna & The Barbies, a Quimby, a Vad Fruttik, az Apostol és a Csík Zenekar koncertje. 

Várakozáson felül debütált a Kalandvárban esténként meghirdetett felnőtt színházi esték sorozata: a Thalia kertje az idén új programelem volt, és igényes publikumot vonzott. (Láthatóan megfogalmazódott az az igény, hogy még több utcaszínházi produkció is elférne a Karneválon...)

A Kalandvár legnépszerűbb programja az ókori Kalandjáték volt, amely nyitástól zárásig teljes gőzzel üzemelt.

A Borok utcájában nemcsak a színpadon, hanem az előtte álló téren is sok látványosság helyet kapott - a gazdag és sokszínű kínálatot a borászok forgalma is megerősítette. A Sörtér a fiatalok tere volt ezeken a napokon, ahol a környékbeli és helyi zenekarok egymás után léptek fel.

A Művészetek utcájában az idén az irodalom kapott nagyobb hangsúlyt, sokak örömére. Igen színvonalas és hangulatos helyszín volt idén ismét a nemrégiben megszépült Zsidó udvar, amely várhatóan nem csak a Karnevál napjaiban ad majd helyet hasonló programoknak.

A VAOSZ-udvart a kötélugrók vették birtokba, és nagyon szerethető tartalommal töltötték meg. Nemcsak azért, mert élővé tették az idén felújított nagy történelmi falképet, hanem sikerült a rekordkísérlet is: 20 órán át 2 kötelet hajtottak megállás nélkül, miközben 135.640-et ugrottak. 

A legautentikusabb helyszín a Történelmi Témapark volt ezúttal is. Az idén - Szent Márton korát megidézve - elsősorban nem az I. századi, hanem a késő-római korszakból hívtak hagyományőrző alakulatokat a szervezők. A Karneválra 570 hagyományőr érkezett, közülük 230-an a Témaparkban táboroztak.

Sokan dicsérték a Tüzes Játék szervezőit is, amiért sikerült a műsorukkal nemcsak Szent Márton előtt, hanem az idén elhunyt nagyszerű szombathelyi tűztáncos, Farkas Linda emléke előtt is méltóképpen tisztelegni a programmal.

A legnagyobb tömegeket vonzó pénteki és szombati felvonulás két külön tematikával ment végig, de mindkét napon maradandó élményt nyújtottak a jelmezesek: pénteken 1000, szombaton 1200 maskarás vett részt a menetben. Az idén nagy sikert arattak a látványos gólyalábasok, és jó színfolt volt a menetzáró nosztalgia fúvószenekar is! Fontos tényező, hogy egyre több a „hazai", vagyis kifejezetten szombathelyi csapat a felvonulásokon (művészeti csoportok, egyesületek, különböző korú hagyományőrzők).

Az idei év egyik új látványossága a szombathelyi Székesegyház fényfestése, ami azóta is tömegeket vonz a Mindszenty-térre. Szeptember 20-ig sötétedés után naponta 3 alkalommal még látható a vetítés, egy kicsit tovább éltetve a Karnevál forgatag hangulatát is.

A civil korzón közel 50 környékbeli szervezet, alapítvány és mozgalom mutatkozott be, nagyon szép számú érdeklődő előtt. 

Az Öreg Város Vásárában 209 kézműves kínálta a portékáit, a Művészetek utcájában 30 iparművész és képzőművész állított ki. A Fő téren és a Thököly utcában 76 vendéglátós szolgálta ki a vendégeket, a Borok utcájában 34 borászat árusított, a Sörtéren 15 sörfőzde volt jelen, és 8 pálinkásnál is kóstolhattak nedűket a vendégek. 

Szent Márton városa

Az idei programsorozat a Szent Márton Emlékévnek is részét képezte. Szent Márton alakja keretbe foglalta az egész Karnevált: ő hozta és vitte a lángot a nyitó- és a záró-ceremóniákon, de szinte valamennyi programhelyszínen volt „Mártonos" kínálat: az Öreg Város Vásárában Szent Márton háza várta az érdeklődőket, a Kalandvárban „De mi lett a testtel?" címmel vásári játék mesélte el Szent Márton holttestének elrablását, többek között a Vasi Múzeumbarát Egylet is megidézte Márton kultuszát, a katona Martinus és a koldus óriásbábos alakja pedig nemcsak a felvonulásokon, hanem a város különböző terein is bemutatkozott. Többször és több helyütt volt látható a Szent Mártonról szóló vásári képmutogató játék is. Hosszabbított nyitvatartással és ingyenes vezetéssel várta a látogatókat az Iseum ezévi nagy régészeti kiállítása, illetve a Levéltár nemrégiben megnyílt tárlata. 

Vendégek

A város számos hivatalos delegációt hívott meg az idei Karneválra. A testvérvárosi küldöttségek érkeztek Kaufbeurenből, Kurtaisiből, Lappeenrantából, Leccóból, Mariborból, és itt volt Nõmme, Felsőőr (Oberwart), Nagyszombat (Trnava), Ungvár (Uzhgorod), Vajdahunyad (Hunedoara), azon belül a Corvin Savaria Társaság külön csoportja is, Yantai testvérváros és Razgrad baráti város küldöttsége, valamint a budapesti ír nagykövetség képviselői, a budapesti szlovén nagykövet, a szentgotthárdi főkonzul, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója és a Nemzetközi Diákjátékok főtitkára is.

A szombati napra kilátogatott az a 25 vajdahunyadi diák is, akik kísérőikkel a város vonyarcvashegyi táborában töltötték a hetet.

Az idei évben a Karnevál kiemelt vendége volt a fertődi Eszterháza Központ, akik önálló barokk standdal mutatkozhattak be, és népszerűsíthették a fertődi rokokó kastély-együttes látványosságait. Animátorok segítségével barokk gyerekfoglalkoztatót üzemeltettek a kalandvárban és részt vettek a felvonuláson is. Szombaton délután pedig Szombathelyen köszönthettük 13. Galántai Esterhazy Antal herceget és feleségét, akik találkoztak a vásári forgatagban Dr. Puskás Tivadar polgármesterrel, megtekintettek a Történelmi Témaparkban néhány magyarországi jeles főúri bandériumot és egy barokk hintón maguk is részesei voltak a szombati felvonulásnak. 

Vasárnap délután a Karnevál főszervezője a Karnevál borával köszönte meg Kassai Lajos lovasíjásznak, hogy 15 éve minden évben jelen van a rendezvényen. Grünwald Stefánia valódi „Karneválikumnak" nevezte Kassai Lajost, aki nemcsak az egyik legnevesebb fellépője a Témaparknak, hanem nagy rajongója is a Karneválnak, és már a jövő évi naptárában is befoglalta a szombathelyi történelmi fesztivált.

Civilek, önkéntesek

A Savaria Történelmi Karnevál 112 diákot foglalkoztatott. 70 fő teljesített közérdekű önkéntes munkát - összesen 575 munkaórában. Ennek 90%-a az érettségihez szükséges szolgálati óráikat is nálunk teljesítette. 

Biztonságos Karnevál!

A Karnevál kiemelt biztonsági besorolást kapott az idén, minden napja alatt fokozott rendőri jelenlét volt, és a közreműködő valamennyi hatóság azt bizonyította: Szombathely egy ilyen nagy létszámú rendezvény idején is biztonságos és barátságos hely.

Az idén először a három helyszínre telepített mentőautón kívül ún. mentő „gyalogőrség" is járőrözött a forgatagban - és bebizonyosodott - nagy hatékonysággal szolgáltak. Az ájulásos rosszullétekhez könnyebben és gyorsabban odajutottak, de a 35 ellátott között volt stroke, számos darázscsípés, a Témaparkban néhány harci sérülés, és persze ittas állapotú „vendég" is megfordult a kollégák hordágyain. Összességében átlagos volt a forgalom, a délutáni forróságot már jól kezelik a szombathelyiek.

Ismét üzemelt a véradás a Karneválon. A ferences rendházban a 3 nap alatt közel 257-en adtak vért.

Nagy sikere volt a Vasivíz Zrt. 5 ivókútjának és párakapuinak is, ahol felfrissülhettek és hűsölhettek a vendégek.

Az idei évben gyerekekre ragasztható ruhamatricát is készíttettek a szervezők, mert tavaly több gyerek elkallódott a forgatagban, és ez mind a gyereknek, mind a szülőnek, mind a szervezőknek nagyon kellemetlen élmény. Talán ennek a kis matricának is köszönhető, az idén mindössze kettő kisfiút kellett visszakísérni a szüleihez.

Összes  karneváli képes beszámolónk itt olvasható!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás